Beszámolók a fellépésekről

Téglagyári Megálló, 2006. június 16. Fotók

tmEz volt első, imádnivaló-pofátlan stílusunkban megszervezett (jó hát istenem, mindenkinek jól jön egy kis protekció, meg egy régi ismerős...) fizetős! koncertünk. Eme jelző nemcsak kedves közönségünkre vonatkozik, a befolyt összegből ugyanis mi is részesülünk és terveink szerint a hangszer- és technika-parkunk fejlesztését kívánjuk finanszírozni. Hacsak nem lesz túl rekkenő a hőség a következő próbán, amikor is simán elsörözzük az egészet. Hehe.

teglagyarimegalloMielőtt fenti sorainkból levonnátok a következtetést, hogy semmi keresnivalónk nem lett volna ezen a nemrégiben felújított, mostanság igencsak népszerű ifjúsági gyülekezőhelyen, hát azzal szomorúan kell közölnünk, hogy ezek szerint nem látott minket, mert a koncert elég jól sikerült, és remek volt a hangulat. Bár a villacsörgést koncert közben még szoknunk kell. (De mit tegyünk? Állítólag isteni a Cézár salátájuk...) A „szokásos” (értsd: már harmadik alkalommal játszott...) repertoárunk mellett az újdonság a táncházunk volt, melyre lelkesen gyakoroltunk az utóbbi hetekben. Legalábbis Kata meg Tücsi, a többieknek begörcsölt az kezük az egyenletes polka-ritmustól meg a dallamonként két akkordtól. Hát igen, kicsit más világ ez táncházasdi, mint amit megszoktunk, de szerintem a felvétel hangulata önmagáért beszél. (Remélem sikerül felvarázsolnunk egy-két rövid részletet ide a honlapra...)

Ezúton is köszönjük Géczi Petinek és Popovics Boginak a tánctanítást, Lacinak a hangosítást, a Karinthy Giminek a technikai segítséget, valamint minden kedves ismerősünknek a részvételt és a lelkes tapsokat!

 

>> Régebbi koncertekről >>